| 1 kerek vagy szögletes piskóta, 3 savanykás alma, 2 dl tejszín, 1 zacskó vaníliás pudingpor, 4 dl tej, 20-25 dkg cukor, 1 evőkanál zselatinpor, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj, csipetnyi só. |
| A pudingot a zacskón lévő előírás szerint elkészítjük, de kevesebb tejjel. A már megfőtt pudinghoz egy csipet sót adunk, majd elkeverjük benne a fahéjat. Hagyjuk kihűlni, közben néhányszor megkeverjük, hogy ne bőrösödjön meg. A tejszínből kemény habot verünk és felhasználásig a hűtőben tartjuk. Az almákat megmossuk, meghámozzuk, a csumájukat eltávolítjuk, majd gerezdekre vágjuk. Kevés cukorral fél dl vízben üvegesre pároljuk. A piskóta köré többrétegű alufóliakeretet teszünk, hogy a töltelék ne folyhasson mellé. A tészta tetejére sorban, szorosan elhelyezzük a lecsöpögtetett almagerezdeket. Az alma levét ráöntjük a zselatinra, és tíz percnyi ázás után nagyon kis lángon kevergetve folyósra oldjuk. A már majdnem megszilárduló pudingot kézi habverővel összeforgatjuk a tejszínhabbal és a zselatinos almalével, majd rákenjük az almakompótra. A teteját szépen elsimítjuk, és hűtőszekrényben dermesztjük legalább fél napig. Tálaláskor tejszínhabbal és egy szem meggyel vagy cseresznyével feldíszítjük. |